2012. február 17., péntek

Diós-kakaós torta


Újra összegyűltek a tojásfehérjék, és mivel már nem volt hely a mélyhűtőbe hogy lefagyasszam, muszáj volt mielőbb készítsek valamit belőlük, mert nem szerettem volna kidobni. Kérdezgettem a férjem, hogy milyen édességet enne meg amit lehet tojásfehérjéből készíteni, persze a habcsókon kívül, és azt mondta hogy valami diósat, így hát megszületett ez a külalakra csúnyácska, de annál finomabb torta.
   

Hozzávalók a lapokhoz:

- 5 tojás fehérje
- csipetnyi só
- 15 dkg cukor
- 2 ek kakaó por
- 2 ek liszt
- 20 dkg darabos dió

Hozzávalók a krémhez:


- 2 dl tejszín
- 16 dkg cukor
- 25 dkg vaj
- 2 ek kakaó

Elkészítés:


Először is kivágunk sütőpapírból 2 darab, 18 cm átmérőjű kört.

A tojásfehérjét a sóval habbá verjük, majd állandó keverés mellett lassan hozzáadjuk a cukrot.

A lisztet elkeverjük a kakaóval és a darabos dióval, majd óvatosan egy fakanál segítségével beleforgatjuk a kemény habba.

A habot képzeletbe elosztjuk 2 részre, majd a sütőpapírból kivágott körökre egyformán elosztjuk és egyenletesen elkenjük.
A lapot óvatosan átemeljük egy laposabb tepsire, majd előmelegített sütőben 15-20 perc alatt megsütjük.
Ha kész vannak a lapok, kivesszük a sütőből, kicsúsztatjuk a tepsiből és hűlni hagyjuk. Amikor már teljesen meghűltek, akkor óvatosan levesszük a sütőpapírt a lapokról.

Amíg sülnek a lapok elkészítjük a krémet.

A tejszínt a cukorral felforraljuk, majd hozzáadjuk a kakaót. Ha már jó sima a krém, akkor beletesszük a fel darabolt vajat is, és addig kavargatjuk amíg elolvad. Ezután hűlni hagyjuk.
Amikor kihűlt a krém, akkor a robotgép legmagasabb fokozatán pár perc alatt habosra verjük.

Ha a lapok is kihűltek akkor összerakjuk a tortát.

Az egyik lapot egy tálra tettem majd megkentem a krém kevesebb mint felével. Ráhelyeztem a másik lapot és a tetejét meg az oldalát is körbekentem a krémmel.
Igaz nem a legszebb torta, de az íze az nagyon finom! :)



3 megjegyzés:

  1. Nincs ennek a tortának semmi baja, nagyon szép és az íze biztosan finom ! Ez a fajta tortalapok sütése újdonság számomra, eddig még így csak tojás fehérjéből nem sütöttem tortát. Egyszer majd kipróbálom ezt is !

    VálaszTörlés
  2. @Éva, köszönöm! :)
    Próbáld csak ki, meglátod milyen finom tortalapokat lehet sütni tojásfehérjékből. :)

    VálaszTörlés
  3. Csodálatos ez a torta, annyira tetszik és biztosan nagyon finom! Jó kis fehérje hasznosító recept! :)

    VálaszTörlés