2013. május 15., szerda

Csirkeragu mustárszószban


Ami megfogott ennél az ételnél, persze azon kívül, hogy gyorsan elkészíthető, az a mustárszósz volt, hisz eddig még nem ettünk. Amikor elkészült, nagyon meglepődtem milyen finomra sikeredett, és még a férjem is megdicsérte, ő aki nem csirkehús párti. Örültem, hogy végre egy olyan csirkehúsos ételt sikerült készítenem, amit a férjem is jó ízűen eszik meg, és még repetázott is. :)
Köszönet ezért Edónak, akitől a receptet hoztam. :)

Hozzávalók:

- 70 dkg csirkemell
- 3 dl főzőtejszín
- 2 evőkanál mustár
- 2 evőkanál olívaolaj
- apróra vágott petrezselyemzöld
- só, őrölt bors

Elkészítése:

A csirkemellet nagyobb csíkokra vágjuk, és az olajon néhány perc alatt fehéredésig megsütjük.

Hozzáadjuk a mustárt, sóval és borssal ízesítjük, majd felöntjük a tejszínnel, és összeforraljuk.

Megszórjuk apróra vágott petrezselyemzölddel, és roppanósra párolt brokkoli, karfiol és sárgarépa keverékével tálaljuk.

4 megjegyzés:

  1. Hűha ebből én is repetáznék annyira guszta! Nagyon finom lehetett!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szeretem az ilyen ételeket:) Gyakran készítek mustáros dolgokat, pedig a párom ki nem állhatja, de aztán az ételekben valahogy átalakul, finomul, így már ízlik neki is:)

    VálaszTörlés
  3. Milyen jól néz ki! Tetszik ez a mustáros szósz!

    VálaszTörlés
  4. levesben főtt tyúkhussal is meg lehet csinálni, nagyon tetszik :)

    VálaszTörlés